Vélemény az AI-zeneszerzésről

 

Mivel magam is résztvevője vagyok ennek a témának, időnként súlyos véleményekbe ütközöm.

Az emberek egy részét végképp nem érdekli, hogy ki készíti a zenét, legyen az számukra élvezhető, és kész.

A másik csoport viszont mereven ragaszkodik az élő, húsvér előadóhoz, akinek el lehet menni a koncertjére jó drágán, aztán valamilyen színvonalon „élvezni” az előadást. Ezzel sincs semmi baj, ha ők ezt szeretik, szeressék. De pont ebből a halmazból kerülnek ki azok, akik üldöznék a mesterséges zenét, sőt máglyára vetnék az összes közreműködőt.

Vajon ők tudják-e, hogy a szeretett előadók is sokszor az AI-tól merítenek ihletet? Ez nyílt titok a zeneipar résztvevői között, de nem is kell senkinek megnyilatkoznia ez ügyben. Akinek már ráállt a füle a mesterséges zenére, az már hallja az élőzenében azokat a fordulatokat, amelyeket az AI használ, hiába adják elő saját hangon a művészek.

Mindezt csak azért írom le, mert állítólag egy bíró úgy nyilatkozott, hogy ha valaki elmondja egy festőnek, mit fessen, attól ő még nem lesz festőművész.

Emésszük meg ezt a mélyen szántó bölcsességet!

Hmm...

Hja... Cö-cö-cö...

Oké, megvan: ez valóban így van, nem lesz festőművész, de aki AI-zenét készít, az sem várja el, hogy művésznek szólítsák.

Akkor tehát nem érdemel elismerést, sőt köpjük le, rúgjunk bele?

Gondolkodjunk ismét!

Van egy jó képességű festő, aki témaválasztásban nem erős, de ha valaki megmondja neki, mit fessen, milyen színeket használjon, még sikereket is elérhet, mondjuk, mint képhamisító, hogy a való életből vegyünk példát.

Maradjunk a zeneiparban: a sok tehetséges zenész gyülekezetét úgy hívják, hogy szimfonikus zenekar. Az élükön egy általában frakkos pasas áll, pálcával a kezében, és dirigálja őket.

Érdemel elismerést egy karmester?

Dehogy, verjük meg!

Vannak az úgynevezett lakberendezők. Eszem megáll! Kész bútorokat tologatnak össze-vissza, és még fizetnek is nekik a saját ízléssel nem rendelkező ügyfelek.

Vannak gyárak, ahol a fehérgalléros urak bent ülnek az irodáikban, és utasítgatják a melósokat, hogy létrehozzanak valamit, és ők élnek igazán jól, ők kapják a legnagyobb elismerést, holott nem ők „szerzik a zenét”!

Maradjunk a bíró példájánál. Miért kap ő fizetést? A törvények készen vannak, ő csak a saját véleménye, „ízlése” alapján összerendezi őket, és sokszor szubjektívan gondolkodva mond ki ítéleteket.

Egy AI-zene lehet olyan is, ami úgy készül, hogy az ember beírja, hogy „szomorú vagyok”, és ezután a gép generál egy szomorú dalt, szövegestől. Ez valóban nem érdemel különösebb elismerést.

Viszont vannak olyanok, akik tényleg rengeteg munkát tesznek bele abba, hogy valami egyedit hozzanak ki a lehetőségekből, abban a világban, amely mérhetetlen mennyiségben önti a szemetet a nyakunkba.

Kezdődik ott ez az egész, hogy egy olyan szöveget kell írni, ami beindítja a gépet, hogy ne tömegtermék szülessen. Ha az első generálás után olyan dolog születik, ami megállja a helyét, az szinte felér egy lottóötössel.

Általában rengeteg verzió születik egy zeneszámra, mert valami soha nem stimmel. Sokszor dallamokat kell bejátszani a szoftvernek, hogy azt halljuk vissza, amit szeretnénk, de néha ez sem segít, mert dallamragadása van a gépnek.

Megint jönnek a különböző technikák, hogy jó útra tereljük a mesterségest, mondjuk egy extrém hangszereléssel, amit aztán, ha jól mennek a dolgok, vissza kell hozni kommerszre, hogy fogyasztható legyen.

Tudnám még sorolni a „kínlódásokat”, de nem akarom, hiszen nem vagyunk mi mártírok. Nem ez a világ legkimagaslóbb teljesítménye, a Földet sem a mi tevékenységünk fogja megmenteni, de azért egyenlőek sem vagyunk egy fantáziátlan késztermékfogyasztóval, aki csak mások felé tud kritikát megfogalmazni, de az életében még soha semmi egyedit nem tudott létrehozni.